2017. július 16., vasárnap

Örökkön örökké...

Májust írtunk...alig egy héttel voltunk túl Bogim ballagásán. Már akkor beteg volt. Amikor kórházba került, már tudtam, nem jön ki onnan... A ballagás utáni napon meglátogattuk, szunyókált...nem szokott...akkor tudtam, hogy szép lassan eljönnek érte az Angyalok...mondtam is Bogimnak, hogy nem viszik el hirtelen...hagyják majd, hogy szépen elengedjük...akkor még nem tudtuk, hogy mindössze kettő hetet kaptunk...egy hetet otthon...egy hét múlva a kórházban. Megéreztem...olyan fura érzés kerített hatalmába...ilyet egyszer már átéltem, mikor a Nagypapám volt beteg...
Miközben minden nap rohantunk hozzá, tűkön ülve várva a látogatást, ugyanakkor mindig eluralkodott a félelem, hogy mi fogad majd...az első két nap nagyon jókedvű volt, még énekelt és viccelődött is...szerdától már csöndesebb lett...csak nézett ránk, kicsit megfakult csillogással a szemében, akkor már tudtam, és tudta Ő is...itt az idő...fogtuk egymás kezét és szorította...pénteken nem tudtam menni, dolgoztam. Újra szombat lett...egy  hete volt benn ekkor...nem tudom elmondani, mit éreztem, mikor viszontláttam...amikor tudod, hogy bármelyik pillanatban vége lehet...Fogtam a kezét...már nem beszélt...de gondolatban mindent elmondtam Neki! Mindent megköszöntem, amit értem tett...mert Ő tanított pl. kötni, horgolni...aztán vasárnap még megvárt minket...végül éjfél előtt pár perccel, 89 nehéz, de szép év után örökre nyugodni tért... az én Drága Nagymamám!
...
Egyik nap, látogatás után, hogy gondolataimat eltereljem, böngészni kezdtem a netet, újabb nyomdák után kutatva. Ekkor fedeztem fel a kreativ-kincsek.hu-n a Dreamerland pecséteket http://www.kreativ-kincsek.hu/dreamerland-szilikon-belyegzok-k80691  ...mikor ezt a kislányt megláttam, ahogy egy falevélkén üldögél...rögtön láttam a gondolataimban ezt a képet...egyéb technikai okok miatt két hónap után, tegnap gyakorlatilag pár óra alatt hömpölygött a papírra a gondolatom...
Miután az Anyukámmal eltöltött  nagyon-nagyon jó kis nap után átvettem a nyomdicskákat, meg kellett keresnem a tökéletes alapozót, ragasztót, stb...mert úgy néz ki, az előző oldalpáromnál használtak nem váltak be...(sajnos összeragadtak és tönkretették a szép képemet)...sok-sok keresgélés és gondolkodás után, hogy melyiket válasszam, végül a 13@rts termékek mellett döntöttem: http://www.scrapbookshop.hu/  (Csak zárójelben: itt meg az egyik nyomdapárnával gyűlt meg a bajom...úgyhogy most meg abból keresem A TÖKÉLETESET!,  gőzerővel! :D )

Az alapozás után Gelatossal festettem meg a hátteret...ici-picit szineztem rá akvarell ceruzával, hogy mélyebb tónusú legyen a széle...szív alakú nyomdával sziveket  "írtam"  rá, majd alaposan felvizezett Gesso-val csillagokat  "festettem" az éjbe, egy legyezőecset segítségével. Amíg száradtak a rétegek  (külön-külön, néha rásegítve hőlégfúvóval), kiszíneztem a kislányt. Gel pastaval felragasztottam és körbe stencileztem szivekkel és azzal a két szóval, ami egy Sappho vers záró sorait idézi...

Csillagok dala

Csillagok az Égen
Hallgatják szüntelen, 
Miként dalolják idelenn
A múlandóság bús dalát, Ők
Akik a szívekben laknak.

Ó, lelkeim! -szólt a hang-,
A szívetekbe költözött
Egy halhatatlan csillag.
Dúdoljátok hát az édes élet dalát,
Hisz' örökké ragyogtok - itt, vagy odaát.

Hát így született az alábbi képeken látható oldalpár. :) Köszönöm, ha tetszik, és építő jellegű kritikát is elfogadok! :) 






2017. május 13., szombat

2017. május 9., kedd

A Pinterest hatása...

Mert igenis... A PINTEREST INSPIRÁL!!! :)  Ha alkotói válságban, krónikus ötlethiányban szenvedsz, vagy én pl ha a hétvégi reggeli kávémat iszom, szinte biztos, hogy mellé Pinterest-ezek!
Így jött az ihlet az alábbi két medálra is...egy ott talált medál szolgált alapul, és az egyik verzióban tovább fűztem egy picit, a másikban pedig hamarabb abba hagytam picivel a vége előtt. Így azonban két, teljesen más hangulatú medál született. Íme :)








2017. március 5., vasárnap

Első BRICK-re :)

Brick technikával készült első darabok...ajándééékba! :) 
A megajándékozott kedvenc színeivel, a másik füli pedig egy ifjú zenerajongónak :)



2016. január 1., péntek

Rendhagyó BÚÉÉÉK!!!! :)


BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!
    
                                        

Neeem, nem ő az idei első, hanem a tavalyi utolsóóóó :) Éééés befejezteeem :) :) :)
Azt mondják, olyan lesz, azt csinálsz egész évben, amit január elsején...háááát....bízom benne, hogy ilyen szines ééés kreatív év lesz a 2016, mint ez a kendő! Nagyon remélem, hogy jut időm kreatívkodni az utazáskor lecsípett napi 2x50 percen kívül is  (tettem már lépéseket ennek irányába! ;) ), mert valahogy engem az kapcsol ki igazán...meg a fotóóózáááás...erre irányuló terveim is vannak...remélem 2016-ban  (IS!!!)  eljutok a megvalósításig...

Én EZT KÍVÁNOM MAGAMNAK és ezzel együtt 
MINDEN KEDVES BLOGGERNEK, INSPIRÁLÓ TÁRSAMNAK,  WEBÁRUHÁZ TULAJDONOSNAK-GYÖNYÖRŰ CSOMAGOK KÜLDŐINEK - EZÚTON KÖSZÖNET ÉS HÁLA A LELKIISMERETES MUNKÁTOKÉRT! -szív hangulatjel- ÉÉÉÉS MINDEN KEDVES BLOG-OLVASÓMNAK!!!

...és akkor most a kendőről...
...Őszintén? Nos, őszintén szólva ez a fonal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket...Mikor megérkezett és vééégre kibontottuk a csomagot, hááát hidegzuhanyként ért, hogy közel sem olyan puha, mint amilyennek a fonal ismertetőjében az írva vagyon...nagyon lehet érezni az akril-jelleget, a műszálasságát....éééés a horgolás közben a gombolyag belsejéből előbukkanó fonal összeillesztésénél lévő óriási bunkóóóó méretű csomók sem javítottak a véleményemen...sőőőt....csupán két dolog kárpótolt csak: a színvilága és a leendő viselőjének öröme! :) 2 motring Red Heart Unforgettable Candied-ből :)

2015. október 18., vasárnap

Remember This Moment...

Igen. Emlékszem erre a pillanatra. Erre és még ezernyi, milliónyi másikra. Belém vésődtek. Az emlékezetembe, a szívembe, a lelkembe. Nyomokat hagytak. Kitörölhetetlen nyomokat. Ők, A
Pillanatok.

Bizony, az elmúlt 9 hónap alatt nagyon-nagyon sok minden történt velem is és a nagyvilágban is...olyasfajta metamorfózis lehet ez, mint a hernyók pillangóvá való változása...alapjaiban megrengető, romboló-építő, lelket és testet formáló, tudatosságot/ra ébresztő 9 hónap van az utolsó bejelentkezésem óta a hátam mögött...

Egy ilyenféle pillanat nyomán jött létre ez az újdonság. Újdonság, a szó szoros értelmében, mert még Magyarországon is most kezd el terjedni a technika.  A neve: Art Journal  (Mixed Media), magyarul Művésznapló.  Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a lényege szó szerint az ÖNkifejezés.  Amit érzel, gondolsz papírra veted vegyes technikával, vagyis többféle technikát használva egy-egy oldal alkotása közben. Végül kialakul a Te saját  "könyved", naplód. Ha úgy tetszik életed regénye...a memoárod. (merthogy ha akarsz írni bele, az is belefér!)

Az a bizonyos pillanat, amikor megláttam Vicky Papaioannou első videóját....háááát.....első pillanatban megfogott, elvarázsolt. Valamikor tavasszal történt, úgy május körül...Elkezdtem utána nézni a technika lényegének, eszközeinek és közben szerintem Vicky -aki számomra a külföldi zsurnaliszták közül az ETALON!- összes videóját megnéztem! A szóba jöhető eszközökből jónéhány dolog volt itthon, tekintve, hogy mindig is szerettem molyolni...de a hiányzó dolgokat hónapról-hónapra gyűjtögettem hozzá. Addig meg áhítattal néztem a Pinteresten a képeket, a Youtube-on a videókat, no meg persze a hazai webáruházak virtuális polcain fellelhető nyomdákat, festékeket. Szép lassan bekúszott a látótérbe Tim Holz, aki csodálatos színű nyomdapárnákat, misteket ad ezen technika szerelmeseinek a kezébe. Szóval Vickey Papaioannou nyomán megvettem a MOLESKINEMET!!! Igen, csupa-csupa NAGYbetűvel!!! Mert gyönyörű, viszont cserébe nem olcsó!!! :D DE!!! Miután szépet csak jó eszközökkel, jó alapra lehet és érdemes alkotni, akkor ez jár hozzá! Mert tudjuk, hogy egyik hobby sem olcsó!!! Azután következtek a már meglévő nyomdákhoz a többiek, a Tim Holz által fémjelzett Distress Ink mini tintapárnák közül néhány. Hetekig kutattam a jó tintapárna után! Ebben nagy segítségemre volt Budaházi Brigitta, alias Gigi, a hazai  (webáruháza itt! klikk!!!)  Scrapbookozás nagykövete és újabban a Mixed Media technika itthoni terjesztője, valamint Linn Marianna, a Kroki Hobby webáruház-tól, Pippi  a pippi.hu -tól, és Bíró Ági a Scrapfellow webáruház lelke! Nekik ezúton is köszönet a csodaszép csomagolású pakkokért és a kérdéseim türelmes megválaszolásaiért! Aztán megláttam a következő csodát: GELATOS!!! :D Igen, ez is csupa-csupa nagybetűvel! 12 színű kezdőkészletet tudhatok pár hete a magaménak. :)  NAGYON SZUPER KIS AKVARELLKRÉTA rúzs formátumban! :) Vettem alapozót - Gesso-t -, ragasztólakkot, 3D lakkot, stencilt, és előszedtem a már meglévő összes olyan cuccot, amit lehet használni! És a lehetőségek tárháza szinte tényleg a végtelennel vetekszik...
Száz szónak is egy a vége...érett bennem a TÉMA. Egészen mostanáig. Íme, ez lett belőle...ugyan nem tökéletes, de az első és az enyém!...mert:

                          
                               Remember This Moment...








 ( A fotók minősége nem túl jó, lévén, hogy olyan sötét van, mint egy tök belsejében :D Hála neked, időjárás! )



Hozzávalók:
- Moleskine (Libri, Alexandra)
- Gesso (Pentart)
- Gelatos (Faber Castell) (Lime, Spearmint, Cotton Candy és Blueberry színben)
- Varnish&Glue /silky shine/ (Pentart)
- StazOn nyomdapárna (Tsukineko) (Gothic Purple és Negro Jet színben)
- Pecsételők (KaiserCraft: Remember This Moment, MyPaperWorld: Floral, Marianne design:CS0927)
- Uni Posca Rounde tip Ultra fine (különböző színekben)
- Spectrum Noir filctollak
- Fekete tűfilc (Stabilo, OHP Marker)
- 3D lakk: Glossy accents (Ranger)
- babapopsi törlőkendő (bármilyen, az enyém DM-es)
(fotó később...arra gondoltam, hogy összepakolom egy kupacban a használt eszközöket és idebiggyesztem, mert olyan szééééépek :) )

Azt hiszem megér egy következő posztot a hozzávalókról alkotott kép :)

Éééééés maaaaaa ....tattadadaaaaaammmmmm.... "beszélteeeem"  Vicky Papaioannou-val!!!! :) :) :) :)(Hála neked Fb! :D) Számomra ez óriási ééélmééény volt!!! Innen is köszönet az inspirációért!!!

Dear Vicky! Thank you for the inspiration! Amazing videos are on Youtube channel! 


2014. december 21., vasárnap

Nyári emlék.... :)



Tengerpartra készült...fürdőruci fölé...



Fonal: Catania - Mimoza
Lelőhely: Cérnalányok
Minta: saját kútfő :)

2014. szeptember 7., vasárnap

2014. augusztus 28., csütörtök

BanánJoe :)

...a hazaváró ajándék...nem gyűlt össze a Pennys banánra a pontunk...nem járunk oda, mert messze van....így aztán mire Bogim hazaért Spanyolországi kiruccanásából, addigra kiókumláltam BanánJoe-t saját kútfőből....      ...meg is dicsértem magam!



2014. augusztus 24., vasárnap

Csillogó Levendula





Fonal: Puppets osztott hímző fonal
Gyöngy: 3mm-es csiszolt gyöngy
Minta: valahol a neten talált minta kicsit átdolgozva

2014. július 23., szerda

Szív

...gyermekkorom nyarai leginkább olvasással teltek...így került a kezembe Edmondo De Amicis Szív című regénye...mai napig a könyvespolcom lakója...ez jutott eszembe, miközben horgolgattam...




Minta: Sweet & Soft